2009.04.15. 08:12 zolilaoce

Sony Ericsson C510 teszt

Forrás: www.mobilarena.hu

Sony Ericsson C510 - félmosoly

Bevezető

A Sony Ericsson esetében régi szokás, hogy amíg fejlesztés alatt állnak a készülékek, addig valamilyen női nevet kapnak, hogy cégen belül tudják addig is azonosítani ezeket, amíg nem biggyesztik rájuk a végső, a piac által is majdan ismert számozást. A C510 kódneve Kate, hivatalos premierje az év első napjaiban volt, most pedig ténylegesen a boltok polcaira kerül.

Heteken belül várható, hogy lesz hazai ára is a terméknek, jelenleg azonban csak a külföldi adatokból tudunk kiindulni, átszámítva 50-60 ezer forint körüli pénzösszeget kell leszurkolni egy független C510-ért. Miután ez a modell a gyártó egyik legkiegyensúlyozottabb szolgáltatáskínálattal rendelkező középáras terméke, ezért nagy eséllyel az összes hazai operátor kínálatába is bekerül majd, ami jótékonyan hat az árra, s valószínűleg rövid időn belül a független változat sem fog többe kerülni, mint 40 ezer forint.

A C510 a Sony Ericsson egyik legkelendőbb modellje lehet a közeljövőben, s tipikusan ezek azok a termékek, ahol senki sem mer nagyot kockáztatni. Sem a formaterv, sem pedig a belső tulajdonságok nem fognak meglepetést okozni, a jól bevált sémákból összelegózott telefonokkal nagyot bukni nem lehet. Igaz, nagyot szakítani sem, pedig a Sony Ericssonra most bizony ráférne valami világrengető, de nem a C510 lesz az, ez a készülék inkább biztonsági játékos, hozza a kötelező bevételt, de vérmes reményeket nem táplálhat a gyártó.

Külső

A dobozból egy fémes színű, klasszikus elrendezésű, első pillantásra is Sony Ericsson telefonnak látszó készüléket hámozhatunk elő. A gyártóra jellemző formavilág az eszköz minden részletében visszaköszön, a szögletes design évek óta alig változik, vannak, akik pont ezért szeretik, mások viszont pont ezért tartják unalmasnak a Sony Ericsson készülékeit.

Az előlapon üldögélő jókora, 2,2 inches kijelző szokás szerint QVGA (240x320 pixel) felbontású. Az alatta elhelyezkedő gombok is az ismert logika szerint csoportosulnak, használatuk egyértelmű. A numerikus billentyűzet viszont tud újat mutatni. Nem formája, vagy kiosztása újszerű, hanem a gyártótól kevésbé megszokott puhaság lepi meg a Sony Ericsson kemény billentyűihez szokott ujjakat. Ha nem lenne szentségtörés, akkor azt mondanám, hogy a régi Nokia 6230 gombsorára hajaz tapintási érzet kapcsán ez a megoldás, s bizony az a helyzet, hogy ez dicséretnek számít. A billentyűkön élmény a szövegbevitel, gyorsan, pontosan tudunk írni. Sajnálatos azonban, hogy a gombokat megvilágító fehér fény csak a középső billentyűk esetében elegendő.

A rendszercsatlakozó ismét oldalra került, s ezzel nem is lenne alapvetően baj (hiszen a Samsung, az LG, néha a Motorola is ide pakolja), csakhogy a Sony Ericsson saját szabványával van egy kis gond: a csatlakoztatott tartozék ide kapcsolódó feje igen nagy darab, s máris egy ormótlan, konkáv alakú sokszög képződik a tégla formájú telefonból, amit így már nehéz zsebrevágni. Oldalt van még az M2 kártya ajtaja, a készülék másik felén pedig a hangerőt szabályozó gombok, s a kamera kéken világító elsütő billentyűje találhatóak meg.

A hátlap finoman elegáns, a szálcsiszolt hatású, rövidebb méretű panel alatt bújik meg a kamera. Eleinte azt gondoltuk Bocha pajtással, hogy ezen alkatrész félrehúzásához mindenképpen két kéz szükséges, de később rájöttem, hogy ha pont ott veselkedünk neki a témának, ahol a gravírozott nyilacska ezt mutatja, akkor könnyedén mozgatható az elem. A Cyber-shot felirat és a C-vel kezdődő típusjelzés egyértelműen jelzi, hogy a C510 hangsúlyos funkciója a fotózás.

Az összeszerelési minőségre egy szavam sem lehet, minden nagyon passzentos, stabil. A felhasznált anyagok átlagosak, ami fémnek néz ki, az is műanyag (kivéve a kameravédőt), de a jobb fajtából, így komoly panaszra nem lehet ok. A beszélgetési hangminőség során sem tapasztaltam semmi problémát, a C510 egy rendesen összerakott gép.

Menü, alapfunkciók

A nagy kijelző remek képet ad. A témák között köszönthetünk néhány régi ismerőst, a Clarity mellett például itt van a Dusk setting nevű verzió, amely egy alkonyati képet biztosít háttérnek, ezt pedig a telefon jobbra-balra döntögetésével módosíthatjuk. A készülékhez illő Cyber-shot téma nem hoz semmi extrát, viszont a telefonban található fotókat slideshow jelleggel váltogatja a készenléti képernyő hátterében. Megint lehet hálós (12 ikon), listás (1 ikon) és forgó menüt kérni, használhatóság szempontjából az első verzió a leginkább kézenfekvő választás. Egy rövid videón gyorsan meg is mutatjuk a témák kapcsán választható lehetőségeket:

A telefonkönyv minden szempontból pontosan ugyanolyan, mint bármely most piacon levő középkategóriás Sony Ericsson készülékben. Belefér 1000 név, összesen 7000 adattal, ezek megjelenítése fülekre bontott struktúrában valósul meg, tartozhat a bejegyzésekhez egy rakás telefonszám, mindenféle címek, kép, csengőhang, születésnap. Nemigen lehet belekötni, működik, áttekinthető, logikus.

Az üzenetkezelés is rendben levőnek találtatott. Itt sem észlelehető semmi változás, összesen csak annyit vettem észre, hogy összefűzött SMS írásakor a következő 160 karakterbe való lépéshez tartozó figyelmeztetés valahogy kulturáltabban bukkan fel, nem szakítja félbe az írást, mint korábban. MMS 300KB-ig kezelhető, az email postafiók beállítását pedig varázsló segíti. A csatolmányok kezelése megoldott, olyan állományokat is küld és fogad a C510, amelyekkel egyébként nem tud mit kezdeni.

A naptárba nem lehet belekötni, tudja azt, amit tudnia kell. Havi és heti nézet is kérhető, a bejegyzéstípusok a szokásosak, ismétlődő riasztás megoldható. A számológép már a C905-ben látott elrendezést mutatja, van stopper, visszaszámláló és kódmemória is. Nekem hiányzott a zseblámpa funkció, az alkalmazások között viszont van Google Maps, amely GPS vevő hiányában a mobilos cellainformációkra támaszkodva ad hozzávetőleges információt tartózkodási helyünkről. Ám ezt is csak akkor, ha van aktív internetes szolgáltatásunk a SIM kártyán. Szintén az alkalmazások közé került a YouTube, valamint az AccuWeather, ezekhez is szükség lesz internetre.

Kamera

Cyber-shot telefon lévén a kamerával érdemes kezdeni az ismerkedést. A C510 a Sony Ericsson kamerás sorozatának egyik legolcsóbb darabja óhajt lenni (bár az ára még nem ezt tükrözi), így aztán csupán 3,2 megapixeles érzékelőt kapott, illetve autofókusz funkciót, dupla villanót (amely nem xenon). Videót 320x240 képpontos felbontással rögzíthetünk.

A C510-ben debütál a Sony Ericssonnál a mosolyfelismerő algoritmus. Ezt külön kell aktiválni, ezt követően pedig az exponáló gomb lenyomása esetén nem történik semmi, de a telefon „figyel”. Amint a képen valaki mosolyog (s miután arcfelismerő fókusz is van, ezért a fejet megleli a szoftver), rögtön megtörténik az expozíció. Egy kicsit túlérzékeny a készülék, amint kinyílik egy száj, máris készül a kép, akkor is, ha épp azt mondom, hogy „ó”.

A többi funkció a szokásos vonalat adja, van makró mód, vannak környezeti beállítások, színsémák, önkioldó. Az elkészült alkotásokat elemezgetve érdemes észrevenni, hogy a fehéregyensúly automatikus beállítása még mindig nehezen jön össze a C510-nek, gyakran beégnek a világosabb részek (például az égbolt), viszont a zajszűrést a jelek szerint kikapcsolták, mert még tökéletes fényviszonyok között is azt lehet észrevenni, hogy a sötétebb részek bizony zajosak. Mindezek ellenére a fotók alapvetően vállalhatóak, de egy Cyber-shot – szerintem – legyen kifogástalan.

A készüléken van PhotoDJ, illetve VideoDJ, ezzekkel a képeket és a mozikat lehet mértékkel editálgatni, illetve van mozgásérzékelő is a telefonban, amelynek segítségével a visszanézett alkotsok maguktól fordulnak el a kívánt irányba, s ez a multimédiás tartalmak összes alkotóelemére igaz, tehát a videó, a fotók, illetve a zenelejátszó is alkalmazkodik a megváltozott helyzethez.

Zene

A készülékhez járó füles csak a standard kiépítésű darab, hiszen ez nem Walkman mobil, hanem Cyber-shot, és muszáj kettéválasztani a brandeket, mert még a végén a júzer megkapna mindent egyszerre, az pedig nem járja. A Cyber-shot vásárlók szerencséje, hogy fülest lehet utólag is beszerezni, a Walkman felhasználók ezt megszívják, mert ők utólag nem fognak autofókuszt venni a kamerába.

A C510 egy jó fülessel könnyedén felér egy Walkman készülék szintjéhez, ráadásul kihangosítva speciel igen szépen szól a készülék, feltéve, ha a kezünkben tartjuk. Asztalra letéve változik a helyzet, mivel a hangszóró hátul van, ezért mind a hangerő, mind pedig a minőség kissé lankad, de még így is vállalható produktum ez egy telefontól.

Szoftveres szempontból az ismert felület fogadja a felhasználót, előadók és albumok szerint rendezett számok, van equalizer, van MegaBass, van fekvő nézet, s természetesen fut a háttérben. A Walkman annyival tud többet, hogy abban már újabban ClearBass van, de e nélkül még a vájtfülűek is kibírják, ha szereznek egy normálisabb headsetet. Ami nincs a csomagban, az a memóriakártya, ennek beszerzése a felhasználó feladata.

A muzikalitáshoz tartozik még a füles bedugását igénylő RDS képességekkel is felvértezett FM-rádió, illetve a szintén eleinte csak Walkman telefonokban megtalálható TrackID, amely a net segítségével próbálja meghatározni, hogy éppen milyen zenét is hallgatunk.

Adatkommunikáció, akkumulátor


A mobilhálózati adatkommunikációs arzenál teljes, azaz van GPRS, EDGE, UMTS, HSDPA és HSUPA kompatibilitás is, ennél több biztos nem kell egy középre lőtt telefonba, sőt. A HSUPA még viszonylag ritka madár ennyi pénzért, bár azt hiszem, hogy gyakorlati kihasználása elég csekély, az emberek jelentős részének mindegy, hogy egy mobiltelefonról 384 kbps, vagy 1,45 Mbit/s sebességgel tölt – felfelé. WLAN viszont ezúttal nincs, pedig a gyártó újabban előszeretettel rakosgatja be a készülékeibe ezt is.

Lokális szinten ugye létezik USB, de ehhez nem kapunk kábelt – hát a doboz kissé szegényes a tartozékok tekintetében – illetve amihez nem kell madzag, de mégis jól jön, az a Bluetooth. Ebből 2.0-s verziót kapunk, sztereó hangátvitellel, semmi gond nem volt vele, a Motorola autós kihangosítóval semmi perc alatt meglelték egymást, működik. Gyárilag három játék van a telefonban, egy Sudoku, a Bubble Town nevű logikai okosság, illetve a NitroStreet Racing, ami pont az, amit az olvasó maga elé képzel.

A hátlap kevésbé csillogós része alatt ücsörög az akkumulátor, s végre nem kell körömmel a panel alá nyúlni, hogy hozzáférjünk. A 930 mAh teljesítményű Li-Pol telep három napig szolgáltatta az energiát, teljesen átlagos produkciót nyújtva ezzel.

Összegzés? Hát először is menjen le az ára. Másodsorban üdvözlöm a puha gombokat, számomra ez a C510 fő vonzereje. A kamerától nem estünk hanyatt, attól, hogy Cyber-shot még nem lett semmivel sem jobb, mint egy hasonló árban levő bármilyen más márka készüléke, a mosolyfelismerés hasznossága szerintem zéró, de el lehet vele ökörködni. Máskülönben egy teljesen tipikus, középkategóriás Sony Ericsson, a gyártó kedvelői szeretni fogják, a többiek számára érdektelen.

Kiegyensúlyozott szolgáltatáskínálata, jó összeszerelési minősége és jókora kijelzője miatt viszont megérdemli a Tetszett minősítést.

Forrás: www.mobilarena.hu

Egy Helyen az Összes Teszt


Iratkozz fel Blogunkra!


süti beállítások módosítása