2009.04.16. 17:11 zolilaoce

Nokia 5130 XpressMusic teszt

Forrás: www.mobilport.hu

Nokia 5130 XpressMusic - olcsó, román és jó

Egyszerű kis zenemobil - ezzel a tömör jellemzéssel adta át kollégám tesztelésre a Nokia kompromisszum-telefonját.

A csomagolás első látásra megerősíteni látszik a minősítést. Pici doboz, semmi extra, a telefon mellett töltőt, fülhallgatót és egy adatkábelt találunk kis nejlontasakokba csomagolva. Igaz, nem is kell több, hiszen a Romániában gyártott Nokia 5130 XpressMusic nem a tehetős üzletembereket, hanem inkább a kispénzű zenekedvelőket - a fiatalokat - célozza meg.

Ez persze nem azt jelenti, hogy gyenge modellről van szó. Az 5130 nagyon kellemes, jól összerakott telefon benyomását kelti, nem nyiszorog, nem nyekereg. A vörös (vagy kék) díszszegély és a fémszínű keret jó hatással van a mobil külsejére. Egész csinos. A gombok érintése is kellemes, a méretük is megfelelő (az én kézméretemhez legalábbis), a navigációsgyűrű - ami inkább négyzet - szintén rendben van.

A zenemobilságot hangsúlyozandó, a kijelző mindkét oldalán apró lyukak tarkítják a körbefutó fémkeretet, méretes hangszórók érzetét keltve, amelyek meglepő funkcióval is rendelkeznek, de erről kicsit később.

Nokia-történet

A Nokia cellulózfeldolgozó üzemet 1865-ben alapította Fredrik Idestam. A Finnish Rubber Works (Finn Gumi Művek) a cég egyik leányvállalataként jött létre a 20. században, és ez az alvállalat kezdte használni a Nokia nevet márkanévként. Röviddel az I. világháború után, a Finnish Cable Works megszerezte a Nokia fafűrészmalmait, és elnevezte Finnish Cable Worksnek (Finn Kábel Művek). Ez a cég már a telefon és távíró kábelek gyártásával foglalkozott. 1967-ben a három cég a Nokia Corporation név alatt egyesült. Az 1970-es években a Nokia volt a világ vezető telekommunikációs cége; a 80-as években piacra dobta MikroMikko nevű PC sorozatát, de ezt a részlegét később eladta. A cég a 90-es években pénzügyi gondok miatt erőforrásait a mobiltelefon eszközök és hálózatok ffejlesztésére csoportosította át, kivonulva a televíziózás és a személyi számítógépek piacáról. Bár a Nokia több száz mobiltelefon-modellt mutatott be az 1980-as évek óta, a tömeggyártás az 1990-es években indult be igazán, amikor bemutatták az első digitális hálózatokat. 1998-ban a Nokia bejelentette, hogy legyártotta a 100 milliomodik mobilkészüléket, és a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártójává lépett elő. 2005 nyarára pedig már a cég túladott az 1 milliárdodik terméken. A Nokia ötödik legnagyobb mobiltelefon-gyártó üzeme Magyarországon, a Komárom-Esztergom megyei Komáromban található. Az egység több mint 4000 embert foglalkoztat, így egyike az ország legnagyobb munkáltatójának és exportőrének. A cég jelentős R&D (kutató és fejlesztő) részleget is üzemeltet Budapesten, ahol több száz magasan kvalifikált dolgozót foglalkoztat. Forrás: Wikipédia

Az 5310 jóárasított verziója 1 GB-os microSD kártyával kapható, amelyet a telefon oldalán, a hangerő gyorsgombok mellett lehet behelyezni, a kivételhez azonban nem árt egy csipeszt beszerezni, vagy hosszabb körmöket növeszteni, a kártyát ugyanis igen nehéz kiszedni. (Hasonlóan kell megküzdeni a hátlap levételével is, ami meglehetősen nehezen jön le.) Kellemetlen, hogy a készülék memóriája legfeljebb 2 GB-ig bővíthető. Ez egy zenemobilnál elég karcsú.

A kétcolos, QVGA (240x320 pixel) felbontású, 262 ezer szín megjelenítésére alkalmas kijelző szép, kontrasztos képet ad, főleg a régi Samsungomhoz képest. (Pedig másfél éve még az is menő volt) Bár a kijelző méretére a kategóriában nem lehet panasz, azért az 5130 mégiscsak zenetelefon, a Sony Walkman mobil vetélytársául szánt sorozat egy alsóbb kategóriás tagja, így érthető, ha a Nokiánál ezen funkció fejlesztését tartották szem előtt. Sajnos a mellékelt fülhallgató ennek ellenére nagyon gyengécske, érdemes mielőbb beszerezni egy jobb darabot. Mázli, hogy számtalan négyérintkezős kisjack fülest találunk, ami képes jobb hangminőséget produkálni. (Samsungom fülesének spéci csatlakozója sajnos nem nyújt ilyen szabadságot)

A zenehallgatást támogatják a készülék oldalán található gyorsgombok, bal oldalon a vezérlők, jobb oldalon a hangerőszabályzók. A zenével kapcsolatos összes funkció a zene gyorsmenüben található, ahol gyakorlatilag mindent beállíthatunk, és természetesen van hangszínszabályzó is, előre beállított hangszínekkel, de kézi beállításra is kapunk lehetőséget. Fülessel jól szól az 5130. Persze nem egy iPod, de azért nem rossz, sőt,  jó. Kihangosítva két meglepő dolgot tapasztalhatunk. Az egyik, hogy nagy hangerővel, de tisztán szól, a másik, hogy lejátszáskor működésbe lép a hangszóró - fentebb említett - rejtett funkciója.

Nokia-érdekességek

A Nokia név a városon átfolyó azonos nevű folyótól ered. A város és a folyó eredetileg egy kis termetű, fekete erszényes állatról kapta a nevét, mely a környéken volt honos. A Nokia telefonokon SMS érkezésekor hallható dallam az SMS szó morzejele. Hasonlóképpen, az emelkedő hangerejű üzenetjelző hang a Nokia szlogenének, a Connecting People-nek a morzejele. A Nokia Tune nevű csengőhang (valószínűleg a világ legismertebb csengőhangja) egy 19. századbeli gitárszámon alapul, melyet Francisco Tárrega spanyol zenész írt, Gran Vals címmel. A Nokia Tune csengőhang eredetileg ezért Gran Vals néven szerepelt, és csak 1998-ban vette fel új nevét, miután a cég megtudta, hogy az emberek a dallamot csak "Nokia csengőhangként" (Nokia Tune) ismerik. A Nokiát a nem Nokia mobilt használó emberek gyakran hívják aikonnak, ami a Nokia szó visszafele olvasva. Forrás: Wikipédia

Hogy a buszon a mobilt üvöltető kölykök érzékelését vizuálisan is stimulálják, az 5130 hangszóróján piros fénnyel a zene ütemére villognak a bal oldali funkciógombok ábrái, meglehetősen kétpálcás benyomást keltve. Ettől a fiaskótól eltekintve tényleg meglepően jól szól a telefon, bár a kikupált felhasználók csak a legritkább esetben folyamodnak zenehallgatásnál a mobil kihangosításához.

Az XpressMusic 5130 tehát jól teljesít, mint zenemobil. A készülék többi funkcióját tekintve már nem számíthatunk meglepetésekre. A telefon fényképezője két megapixeles, nincs automata fókusz, és a fotózás fényviszonyain nem javít fotófény vagy tükör. Azért, mert nincs. A kamera inkább a futottak még kategóriába tartozik. Mozgóképfelvételre 176x144 pixeles felbontásban, 15 fps rátával képes, szóval ne számítsunk valami nagy számra.

A multimédiás tudást erősíti a csak fülessel működő FM rádió (RDS megjelenítésre képes) és a három előre telepített játék. (Bounce Tales, Rally 3D, Snake III) Persze rátölthetünk más játékokat is.

Az 5130 internetképes-készülék. Kellemes meglepetés, hogy Opera mini böngészőt kapott. Az adatátviteli képesség már kevésbé az: GPRS és EDGE mellett nem fogunk döngetni a neten. Igaz, legalább van benne - vigasztaljuk magunkat a hiánygazdaságra jellemző fogyasztói hozzáállással.

Az operációs rendszer a jó öreg S40, teszi a dolgát, nem tartogat meglepetéseket. A menü elrendezése és kezelése halálosan logikus, racionális és letisztult - látszik, hogy skandináv -, szerencsére nyoma sincs benne a francia telefonokra jellemző hóbortos, l'art pour l'art összevisszaságnak.

A román Nokia (na nem mintha ez bármit is jelentene) akkuja támogatja a felhasználót a zenehallgatás minél hosszabban tartó élvezetében. A BL-5C akkumulátor ugyanis a specifikáció szerint akár 20 órán át képes biztosítani a zenelejátszó működéséhez szükséges energiát. Készenléti idő a gyári adatok szerint 288 óra, míg beszélgetésre hat óránk jut egy feltöltéssel. A teszt során a telefon - könnyű használat mellett - körülbelül négy napot bírt, ami nem rossz.

Vélemény

A Nokia 5130 XpressMusicban a külcsín és a belbecs kellemes összhangban van, megtoldva a remek ár-érték aránnyal. Ha a húgomnak harmincvalahányezres kategóriában keresnék mobilt ballagási ajándéknak, biztos, ilyet vennék.

Előnyök:

  • Korrekt tudás, korrekt áron
  • Csinos
  • Jól összerakott
  • Opera mini
  • Szép kijelző
  • Kiforrott, bejáratott hardver és szoftver


Hátrányok:

  • A villogó hangszóró kicsit hervasztó
  • 3G, HSDPA hiánya
  • Gyenge gyári füles
  • Csak két gigáig bővíthető

Forrás: www.mobilport.hu

Egy Helyen az Összes Teszt


Iratkozz fel Blogunkra!


süti beállítások módosítása