2009.05.21. 12:28 zolilaoce

Samsung S5230 teszt

Forrás: www.mobilarena.hu

Samsung S5230 - tudja, hogy mit akarsz

 

Apró TouchWizes Samsung átlagos tudással és gesztusvezérléssel, korrekt áron.

Bevezető, csomagolás

Mint minden, ez is az iPhone-nal kezdődött. Az Apple termékének hatalmas sikerét látva a Samsung úgy döntött, hogy ki kell adnia saját érintésérzékeny kezelőfelületét, amit az F480-nal nagyon hamar meg is tett. A megoldás TouchWiz névre hallgatott, kicsit döcögött, valahogy más volt, mint az iPhone UI-ja, de alapvetően jól használható és szerethető volt. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a koreai gyártó Windows Mobile-t és érintésérzékeny Symbian S60-at is használt már, a TouchWiz azonban megmaradt, de természetesen nem a kezdeti stádiumban.

Most pedig itt a legújabb TouchWiz-es készülék, az S5230, mely egyértelműen az LG KP500 Cookie által meghatározott "olcsó érintést az embereknek" irányvonalat képviseli, aminek megfelelően szintén kapott egy viccesen hangzó becenevet (Tocco Lite). Egy árban mozog egy Nokia 6303-mal, a PDA-telefonok túlnyomó részénél kisebb, mégis egy relatíve nagy érintőkijelzőt találhatunk rajta - ez az újdonság lényege, egy mondatban összefoglalva. Persze azért meglepetéseket is tartogat.

A készüléket a Samsung Magyarország biztosította, köszönjük! Apró, fehér színű dobozban érkezett, mely mindössze egy hálózati töltőt és egy minimalista kinézetű, fekete színű sztereó headsetet rejtett az elmaradhatatlan kezelési útmutató mellett.

Külső

A kizárólag fekete színben létező masina nem mondható nehézsúlyú versenyzőnek, hiszen mindössze 93,5 grammot nyom, mérete pedig 104 x 53 x 11,9 miliméter - magyarán szinte pont akkora, mint az F480. Kategóriájának megfelelően műanyagból készült, abból viszont kifejezetten jó minőségűeket sikerült összeszednie a gyártónak, aminek köszönhetően az S5320 egy felsőbb árkategóriás készülék hatását kelti. Az összeszerelési minőség alapvetően szintén rendben van, egyedül a hátlap sikerült kicsit gyengébbre, a puha, sérülékenynek tűnő műanyaglemez minimális mértékben ugyan, de recseg-ropog, plusz egy apró holtjátéka is van.

Az előlap tetején a fém ráccsal takart telefonhangszórót és a méretes Samsung logót találjuk, melyek a kijelzőt körülvevő, fekete színű keret felső részében foglalnak helyet. Alattuk található a 3 hüvelyk átlójú, 240 x 400 pixeles felbontású rezisztív TFT panel, mely ugyan kellően nagy fényerővel és élénk színekkel operál, közel sem kelt olyan minőségi hatást, mint mondjuk az iPhone - egyébként nagyobb felbontású - kijelzője. Az érintésérzékeléssel nincs baj, a TFT panelt takaró plexi elég kemény, de minimális mértékben be lehet nyomni. Alulra került a híváskezdeményező/befejező gombpáros és a készülék kezeléséhez nélkülözhetetlen vissza gomb, ezek egy szálcsiszolt felületű fém keretben kaptak helyet.

A hátlapon apró négyzetek sorakoznak egymás mellett, ami egyrészt jól néz ki, másrészt érdessé teszi a felületet, ami a biztosabb fogáshoz vezet, ez tehát rendben van. Azzal sincs még baj, hogy az egész hátlap levehető, az viszont nem túl örömteli, hogy a lapocska vékony, hajlékony műanyagból készült és pattintós megoldással rögzül - minden kétséget kizáróan ez a masina leggyengébb minőségű része. Magán a hátlapon egyébként nincs sok látnivaló, az egyedüli funkcionális elem a 3,2 megapixeles, fixfókuszos kamera, melyhez vaku sem tartozik.

A készülék oldalán grafitszürke sáv fut körbe, ami kicsit megtöri a fekete szín komorságát. Alul és felül nincs semmi, balra a hangerőszabályzó gombpáros és a Samsung egyedi csatlakozója került, míg az átellenes oldalon a képernyőzár gombját, az exponálóbillentyűt és a csuklópánt rögzítési helyét találjuk - utóbbi közvetlenül a gombok alá került, nem a sarokba, ennél lehetetlenebb helyen még nem láttam pántrögzítő helyet.

Menürendszer, programok, miegymás


A készülék tehát TouchWiz kezelőfelületet használ, abból is a legújabb generációsat, melyhez hasonlót többek között az új M7600 Beat DJ és az S5600 is. Az egész rendszer szíve és lelke - elméletileg - a készenléti képernyőn található Widgetekben rejlik. A rendszer nem újdonság az efféle készülékeket ismerőknek, baloldalt van egy görgethető lista, ahonnan szépen kidobálhatjuk a különféle Widgeteket, melyek egy része már itt is funkcionál, míg mások csak hivatkozásokként szolgálnak a menüből is elérhető szoftverekre. A legnagyobb újdonság az F480-hoz képest, hogy készenléti képernyőből három van, csak úgy, mint az Androidon. A háttérkép is szépen mozog a horizontális görgetéskor, az tehát egyenesen érthetetlen, hogy gyárilag miért csak olyan háttereket találunk a masinán, melyek három különböző képet tartalmaznak.

A készülék nagy újítása az úgynevezett gesztusvezérlés avagy intelligens feloldás. A dolog lényege, hogy ha a képernyőzárat nem oldjuk fel teljesen (azaz csak megnyomjuk, nem pedig nyomva tartjuk az oldalsó gombot), majd rajzolunk egy betűt az egyébként lezárt, de már feléledt kijelzőre, akkor azzal elindíthatunk egy alkalmazást vagy felhívhatunk egy ismerőst. Alkalmazásokból a hívás/zenelejátszó/üzenetek/böngésző/java alkalmazások ötöst indíthatjuk el, alapértelmezésben mindegyiket a kezdőbetű rajzolásával érjük el, de ez állítható. Lehetőségünk van továbbá 18 (azaz 17 + hangposta) ember gyors tárcsázására is, plusz beállíthatunk egy betűt, ami csak simán feloldja a képernyőzárat. A dolog a gyakorlatban nem működik rosszul és annyira nem is egy elveszett ötlet, pár betű bevitelével gondban voltam (úgy tűnik, hogy balkezesként egészen máshogy írok, mint ahogy a Samsung várná), de egyébként működött a dolog. Kérdés persze, hogy mennyivel jobb a mindkét kezet igénybe vevő folyamattal bajlódni, mint simán feloldani a billentyűzárat és elmenni a megfelelő menüig, de ezt majd a felhasználók döntik el. A gyorstárcsázás viszont abszolút nem hülyeség.

Szoftveres téren jól állunk. A Szervezőben napi, heti és havi nézettel is rendelkező naptárat, jegyzettömböt, feladatlistát, világórát, alapfunkciós számológépet, valamint mértékegység- és valutakonvertert találunk, ami önmagában is egy kellemes lista, de az Alkalmazásokban található hangrögzítő, időzítő, stopperóra, RSS-olvasó és szinkronizációs beállításlista teljessé teszi. Érthetetlen, hogy a Google Maps miért a Játékok és egyebek almenübe került, de a lényeg, hogy van.

Játékokból egyébként négy darab került a gépre, a Wise Star egy logikai, a Brick Breaker egy ügyességi, a Millionaire 3 pedig egy műveltségi játék, melyeket kiegészít a Samsung játékos community rendszerével egybekötött Bubble Popper. Ebben lehetőségünk van tartani a kapcsolatot a többi játékossal, kapunk rangot és pontokat, nem teljesen látom az értelmét egy lufipukkasztós programnál, de biztos az én fantáziám szegény. A social networkingre egyébként ezt leszámítva is szépen rágyúrtak szamszungék, a főmenüben találunk egy le nem fordított menüpontot (Communities), melyben Facebook, Picasa, Flickr, Photobucket, Friendster és MySpace klienseket találunk. Ó, majd elfelejtettem: a játékok közé bekerült a szerkesztőség kedvence, avagy a teljesen értelmetlen dobókocka alkalmazás. Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélküle.

Telefonálással kapcsolatos dolgok

Adatkommunikáció terén nem villant nagyot a kis Samsung, lévén nem 3G-s, valamint a WiFi és a GPS is "kimaradt" belőle. Adatátvitelre tehát csak és kizárólag a négysávos GSM-modul (850/900/1800/1900 MHz) által nyújtott GPRS/EDGE duót használhatjuk, melyek mellett elérhető a 2.1-es, sztereó hangátvitelt is támogató Bluetooth. Adatkábelt ugyebár nem kapunk a készülékhez - én ugyebár nem kaptam -, a zenék átmásolása is problémás lehet, főleg, mert a 80 MB-os belső memóriát figyelembe véve biztos, hogy memóriakártyát kell majd használnunk - aminek a foglalata az akkumulátor alatt van, bravó Samsung! Egy szabványos mini/microUSB csatlakozóval ez a probléma nem lenne olyan vészes, de az S5230 természetsen a gyártó egyedi csatlakozóját kapta meg, így tehát az.

Telefonálás közben semmilyen problémám nem akadt, hívás közben a készülék automatikusan lezárja a képernyőt, a hangminőség kiváló, a hangerővel sem volt problémám. A névjegyzékben összesen 2000 nevet, valamint a hozzájuk tartozó telefonszámokat és egyéb adatokat tudjuk eltárolni, extra mezőkből megfelelően sok van. A menüből elérhetjük a képet telefonkönyvet is, ahova a sokat használt emberkék automatikusan bekerülnek - akár kép nélkül is.

Szöveges üzenetekből 500 darab fér el a készülék memóriájába, az elektronikus levelek és az MMS-ek a már említett közel 80 MB-os belső memóriába kerülnek. Push üzenetekből 30-at, hálózati hírüzenetekből pedig 200 darabot tudunk raktározni - utóbbi helyett tornászhatták volna kicsit az SMS memóriát, de annyi baj legyen. Szövegbevitelre a képen is látható virtuális billentyűzetet - illetve a készüléket elforgatva a kiválóan kezelhető QWERTY párját - vagy a kézírásfelismerőt használhatjuk. Utóbbi a készülékhez kapott ceruza hiányában kicsit furcsa, plusz elég gyenge hatásfokkal is működik.

Böngészésre a WebKit alapú Samsung Mobile Browser 0.8-as verziószámú - tehát bétás - változatát használhatjuk. Ha eltekintünk attól, hogy az EDGE adatátvitel miatt dög lassú, valamint a kijelző elég kis felbontású a böngészéshez, akkor pozitívan nyilatkozhatunk a szoftverről, mely képes megjeleníteni a JavaScriptes és Flash alapú tartalmakat is, automatikusan forgatja a kijelzőt, tartalmaz teljes képernyős módot és egész szépen mutatja az oldalakat. Ettől függetlenül azt mondhatom, hogy aki komolyan veszi az internetböngészést mobiltelefonon, az ne ezt a készüléket válassza.

Multimédia

A kamera 3,2 megapixeles, fixfókuszos, működését nem segíti villanófény. A legnagyobb elérhető felbontás állóképeknél 2048 x 1536, videóknál 320 x 240 pixel. A szoftver elég sok beállítási lehetőséget tartalmaz, piszkálhatjuk a fénymérést (mátrix, középre súlyozott és spot), a fehéregyensúlyt és jpeg-tömörítés mértékét, bekapcsolhatjuk a rácsvonalakat, hat témamód közül választhatunk (portré, tájkép, éjszakai, sport, naplemente, szöveg), valamint van sorozatfelvétel és mosolyra történő exponálás.

A képminőség átlagosnak mondható, a színek nem túl élénkek, a téma nem annyira éles, megfigyelhető némi zaj és a zajszűrésnek is nyomai vannak. Az éjszakai mód kissé túlexponálja a képet, annak hiányában viszont alulexponált felvételt kapunk, de a képminőség ennek ellenére bőven a használható kategórián belül van, feltéve, hogy emlékképeket akarunk készíteni, nem az év természetfotósa díjat szeretnénk bezsebelni az S5230-cal.

A zenei rész nem kiemelkedő, a Samsung termékportfóliójából sajnos a TouchWiz alapú készülékek szoftvere a leggyengébb, ugyanis nem tartalmaz hangszínszabályzót. Ezt leszámítva viszont nem mondható rossznak, hiszen kicsiben bár, de megjeleníti az albumborítókat, a tárolt számok között ID3 tagek alapján szűr, valamint a megfelelő Widgettel fut a háttérben és kezelhető a készenléti képernyőről. A hangminőség kihangosítva közepes, a gyári füles pedig elég jól szól, bár egy hallójáratos megoldásnál azért jóval gyengébb. FM-rádió található az eszközben, kiválóan teszi a dolgát.

Üzemidő, összegzés


Az akkumulátor 1000 mAh-s, cserélgetni az idióta helyre rakott microSD foglalat miatt gyakran fogjuk. Átlagos használat mellett a készülék üzemideje három nap, sok zenehallgatással biztos, hogy nem bírja ilyen sokáig, de az azért esélyes, hogy nem kell majd minden nap tölteni.

A Samsung S5230 egy teljesen korrekt készülék. Nem akar többnek látszani annál, ami: egy relatíve olcsó érintőképernyős készülék, mely kiválóan ellátja az alapvető multimédiás funkciókat, jól használható telefonálásra, valamint megbízható és jól kezelhető. Jelenleg bruttó 50.000 forint alatt lehet hozzájutni, pár hónap múlva valószínűleg beáll 40.000 környékére, ami ugye a jelenleg 43.000 forintos LG Cookie árszintje lesz. A két készülék nagyjából ugyanazt a szintet képviseli és ugyanazt tudják, a Samsung mellett szólhat a kicsivel megbízhatóbb szoftver, a Cookie viszont több színben kapható, valamint kezeli az Office dokumentumokat. Ahogy a konkurens, az S5230 is megkapja a Tetszett plecsnit, aki pedig ilyen masinában gondolkodik, az akár pénzfeldobással is dönthet a két eszköz között - de leginkább a szimpátiája kell, hogy befolyásolja.

Forrás: www.mobilarena.hu

Egy Helyen az Összes Teszt


Iratkozz fel Blogunkra!


süti beállítások módosítása