2009.04.19. 16:44 zolilaoce

Sony Ericsson W395 teszt

Forrás: www.mobilarena.hu

Sony Ericsson W395 - címkebotrány

Tartozékok, külső

2005 elején jelent meg az első Sony Ericsson Walkman mobiltelefon, a W800, melyet azóta körülbelül 30 (szerény számításaim szerint 32, hogy egészen pontos legyek) W-s készülék követett, ami évente 8 darab új készüléket jelent. Kicsit kezd olyan érzésem lenni, mint annak idején a Motorola RAZR kapcsán volt; futószalagon jönnek az új Walkmanek, felsőkategória, belépőszint, lassan már minden telefon Walkman, ami bizony rosszat tesz magának a márkanévnek, de az árszint, az persze nem változik. Múlt héten megérkezett szerkesztőségünkbe a legújabb masina, mely W395 névre hallgat, az újításokkal pedig úgy áll, mint én a lovak tenyésztésével. Értsd: nem érdekli.

A tesztpéldány egy közepes méretű dobozban érkezett, mely jórészt levegőt tartalmazott, hiszen a hálózati töltőn, az 1 GB-os memóriakártyán és a két részből álló fülhallgatón kívül semmit nem kapunk a cucchoz. Utóbbival kapcsolatban rögtön megjegyezném, hogy nem hallójáratos megoldás, és bár két részből áll, a hosszabbítón nem találhatók gombok, tehát a zenelejátszást csak közvetlenül a telefonról tudjuk kezelni - ennyi maradt a Walkman örökségből, elszomorító.

Az eszköz jelenleg két színben, szürkében és lilában elérhető, nálam természetesen az utóbbi járt, hiszen ez az egyetlen szín, amivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. (Lehetett választani, hogy fehér legyen, vagy lila, de utóbbi jobban fotózható - Bog) A vizuális sokkért némileg kárpótolt a 96 x 47 x 14,9 milliméteres, 96 grammos készülék anyaghasználata, amitől viszont másokat fog kirázni a hideg, hiszen a W395 előlapja az S302 kapcsán már jól ismert lakkozott műanyagból készült. A hátlap már sima műanyagból van, kissé vékonyka a levető rész, plusz enyhén lötyög is, de hát manapság mit is várhatnánk egy 40.000 forintos Walkman készüléktől, nem igaz?

A képeket megcsodálva vegyük észre, hogy az "újdonság" pont úgy néz ki, mint a januárban piacra dobott F305-ös játékos-giroszkópos csoda. Ez persze felveti a kérdést, hogy a feliratokon és a fejlettebb zenelejátszón kívül mitől Walkman a W395, de mivel erre nem tudom a választ, nem is feszegetném tovább, maradjunk tehát a tényeknél. Az előlap tetején a telefonhangszórót találjuk, tekintetünket lejjebb csúsztatva meglelhetjük a 2 hüvelyk átlójú, 176 x 220 pixeles felbontású TFT panelt, melyről csak elismerően tudok nyilatkozni. A képminősége felbontását meghazudtolóan jó, a színek élénkek, napfényben is simán olvasható, plusz a gyári adatok szerint az őt takaró plexi karcálló, ami igaznak tűnik. Alul fő kezelőszerveket találjuk, az elrendezést már ismerhetjük, a "walkmanizáció" során viszont új funkciót kapott az F305-nél még a játékokat indító gomb, ami ezúttal a zenelejátszóba repít. A Walkmanséget hangsúlyozandó, a gyártó az ötirányú d-padba belekarcolta a zeneléptető és a play/pause ikonokat, plusz alulra került egy egyébként pofás kis Walkman logó.

Forrás: www.mobilarena.hu

Egy Helyen az Összes Teszt


Iratkozz fel Blogunkra!


süti beállítások módosítása